Tanulságos kis elbeszélés...
Szánj rá pár percet az értékes pillanataidból,hogy elolvasd!!
- - Szóval - mondta a nő -, eljössz?...
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást.
Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat
férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak
végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek.
Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal.
De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán.
Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak,
melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte,
a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kabátját , s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak.
Ezen a héten kissé sok a dolgom.
(Márai Sándor: A kínai mese)
A mosoly
Az asszony egy fárasztó munkanap után állt sorban kenyérért egy furgon mellett, amely minden nap adott idoben érkezett a patika szomszédságába. A kenyér finom volt és olcsónak számított, o tehát igyekezett kifogni, hogy lehetoleg minden nap jusson belole nekik is. A szeme ide-oda révedezett az utca túloldala és a sorban elotte álló, hajlott vállú öregember háta között, de nem fogta fel, mit lát: mindennapos szürke kötelességei zakatoltak az agyában. Most beugrik az óvodába a gyerekért, aztán hazaviszi, és paprikás krumplit fog fozni vacsorára, ahhoz éppen jó lesz egy kis friss kenyér is. Danika majd közben ellesz a tévével. Jobb, ha nem a szobájában játszik, mert akkor ötpercenként nyávog, hogy anya, gyere – ehhez most neki se ideje, se kedve, se türelme nincs. Sietnie kell, hogy elkészüljön, mire hazaér a férje.
Végre o került sorra a furgon ajtajánál.
- Egy kilót kérek – mormolta fásultan.
Az eladó – harminc körüli no – hátrafordult és leemelt egy kenyeret a polcról. Visszafordult és átnyújtotta. Az asszony felemelte a kezét az elore kikészített pénzzel, és felemelte a tekintetét is, egyenesen az eladó szemébe nézve. Az eladó rámosolygott.
Az a mosoly egy élo ajándékmosoly volt. Az ennivaló mellé lelki táplálékot adott: átmelegítette az asszony belsejét, felragyogtatva a színtelen utcát és a monoton, egyhangú napot. Az asszony hökkenten visszamosolygott, nem akarta elhinni, hogy éppen neki, pont neki és csak neki szólt az a finom, meleg, szeretetteli mosoly.
Eltette a szatyorba a kenyeret.
Az óvodában azzal lepte meg Danikát, hogy megkérdezte, van-e kedve a játszótérre menni. Most valahogy nem tunt olyan életbe vágónak a sietség, sokkal fontosabbnak érezte, hogy a gyermekének örömet szerezzen. És büszkén dicsérte meg, amikor felmászott a mászóka legtetejére.
Otthon a tévé elé ültetés helyett ismét választási lehetoséget kínált fel a gyereknek:
- Van kedved fozni velem?
A kisfiú lelkesen bólintott, és teljes komolysággal összpontosított a krumplihámozás bonyolult muveletére. Az asszony meghatottan figyelte.
Sokáig dédelgette magában azt a mosolyt, amit aznap kapott. Még évek múltán is, amikor eszébe jutott, ugyanazt a csodálkozó
meglepodést érezte, hogy miért éppen o részesült ekkora ajándékban. Újra és újra átélte, hogy egyetlen pillantással át lehet adni a szeretet melegét. Megértette, hogy akiben ilyen energia van, az képes szétszórni maga körül és örömmé varázsolni a fakó hétköznapokat mások számára is. Mosolygott tehát, kéretlenül és önzetlenül, megváltoztatva annak a napját, akinek átadta az ajándékát.
Az asszony egy fárasztó munkanap után állt sorban kenyérért egy furgon mellett, amely minden nap adott idoben érkezett a patika szomszédságába. A kenyér finom volt és olcsónak számított, o tehát igyekezett kifogni, hogy lehetoleg minden nap jusson belole nekik is. A szeme ide-oda révedezett az utca túloldala és a sorban elotte álló, hajlott vállú öregember háta között, de nem fogta fel, mit lát: mindennapos szürke kötelességei zakatoltak az agyában. Most beugrik az óvodába a gyerekért, aztán hazaviszi, és paprikás krumplit fog fozni vacsorára, ahhoz éppen jó lesz egy kis friss kenyér is. Danika majd közben ellesz a tévével. Jobb, ha nem a szobájában játszik, mert akkor ötpercenként nyávog, hogy anya, gyere – ehhez most neki se ideje, se kedve, se türelme nincs. Sietnie kell, hogy elkészüljön, mire hazaér a férje.
Végre o került sorra a furgon ajtajánál.
- Egy kilót kérek – mormolta fásultan.
Az eladó – harminc körüli no – hátrafordult és leemelt egy kenyeret a polcról. Visszafordult és átnyújtotta. Az asszony felemelte a kezét az elore kikészített pénzzel, és felemelte a tekintetét is, egyenesen az eladó szemébe nézve. Az eladó rámosolygott.
Az a mosoly egy élo ajándékmosoly volt. Az ennivaló mellé lelki táplálékot adott: átmelegítette az asszony belsejét, felragyogtatva a színtelen utcát és a monoton, egyhangú napot. Az asszony hökkenten visszamosolygott, nem akarta elhinni, hogy éppen neki, pont neki és csak neki szólt az a finom, meleg, szeretetteli mosoly.
Eltette a szatyorba a kenyeret.
Az óvodában azzal lepte meg Danikát, hogy megkérdezte, van-e kedve a játszótérre menni. Most valahogy nem tunt olyan életbe vágónak a sietség, sokkal fontosabbnak érezte, hogy a gyermekének örömet szerezzen. És büszkén dicsérte meg, amikor felmászott a mászóka legtetejére.
Otthon a tévé elé ültetés helyett ismét választási lehetoséget kínált fel a gyereknek:
- Van kedved fozni velem?
A kisfiú lelkesen bólintott, és teljes komolysággal összpontosított a krumplihámozás bonyolult muveletére. Az asszony meghatottan figyelte.
Sokáig dédelgette magában azt a mosolyt, amit aznap kapott. Még évek múltán is, amikor eszébe jutott, ugyanazt a csodálkozó
meglepodést érezte, hogy miért éppen o részesült ekkora ajándékban. Újra és újra átélte, hogy egyetlen pillantással át lehet adni a szeretet melegét. Megértette, hogy akiben ilyen energia van, az képes szétszórni maga körül és örömmé varázsolni a fakó hétköznapokat mások számára is. Mosolygott tehát, kéretlenül és önzetlenül, megváltoztatva annak a napját, akinek átadta az ajándékát.
Minden napunk ajándék
Az Ember elment a Bölcshöz.
-- Álmot láttam , de sehogy se tudok rájönni , mi az értelme .
Kérlek segíts rajtam !
-- Hallgatlak - bólintott a Bölcs
-- Az utcán mentem , a mi utcánkban , ahol mindennap járok.
Olyan is volt álmomban , mint egyébként nem volt semmiféle változatos rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket , rájöttem , hogy ezek nem göröngyök , hanem kövek.
Egyet zsebrevágtam , hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam. Amikor elovettem ,
kettévált a kezemben. Belül szikrázó , tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam / bár nem értek hozzá
hogy ez gyémánt ! Rohantunk az ékszerészhez át , közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya szürke kövekkel , hátha.....
Az ékszerész vágta csiszolta a kettévált követ , végül fel is mutatta , hadd lássuk mi is , hogy sziporkázik :
-- Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal---- lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke köveimet , o bizalmatlanul nézte a sötétlo hatalmat, majd legyozve utálkozását , egyet megfogott és vijjogó gépével kettévégta .
Smaragd volt . A következo rubin , utána valami csodaszámba meno ritkaság , és aztán így végik.
Felfoghatatlan kincs feküdt elottem szikrázott , tündökölt ezerféle színben a belsejükben rejtozo érték.Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól . Mond mit jelenthet ?
Az Ember elment a Bölcshöz.
-- Álmot láttam , de sehogy se tudok rájönni , mi az értelme .
Kérlek segíts rajtam !
-- Hallgatlak - bólintott a Bölcs
-- Az utcán mentem , a mi utcánkban , ahol mindennap járok.
Olyan is volt álmomban , mint egyébként nem volt semmiféle változatos rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket , rájöttem , hogy ezek nem göröngyök , hanem kövek.
Egyet zsebrevágtam , hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam. Amikor elovettem ,
kettévált a kezemben. Belül szikrázó , tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam / bár nem értek hozzá
hogy ez gyémánt ! Rohantunk az ékszerészhez át , közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya szürke kövekkel , hátha.....
Az ékszerész vágta csiszolta a kettévált követ , végül fel is mutatta , hadd lássuk mi is , hogy sziporkázik :
-- Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal---- lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke köveimet , o bizalmatlanul nézte a sötétlo hatalmat, majd legyozve utálkozását , egyet megfogott és vijjogó gépével kettévégta .
Smaragd volt . A következo rubin , utána valami csodaszámba meno ritkaság , és aztán így végik.
Felfoghatatlan kincs feküdt elottem szikrázott , tündökölt ezerféle színben a belsejükben rejtozo érték.Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól . Mond mit jelenthet ?
-- A szürke kövek a MINDENNAPJAID , Barátom !
Éppen ideje , hogy felfedezd : Valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk , az igaz , de ha jól megmunkálod oket , gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat , hogy megláthasd benne a huség gyémántját , a bizakodás smaragdját . a szeretet rubinszínu áldozatosságát
Mától kezdve soha nem beszélhetsz " szürke hétköznapokról " hiszen láttad , mi rejlik bennük
Éppen ideje , hogy felfedezd : Valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk , az igaz , de ha jól megmunkálod oket , gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat , hogy megláthasd benne a huség gyémántját , a bizakodás smaragdját . a szeretet rubinszínu áldozatosságát
Mától kezdve soha nem beszélhetsz " szürke hétköznapokról " hiszen láttad , mi rejlik bennük
Én így szerettem volna élni
Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni
A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot
Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fuszálat
Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni!
Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni
A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot
Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fuszálat
Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni!
Taníts
Taníts meg a jóra, hogy jobbá tudjak válni
Hogy mosolyogva tudjak az úton veled járni
Taníts meg létezni, hogy boldogabb lehessek
Hogy a könyörgokért holnap valamit tehessek…
Taníts lélegezni, hogy ne legyen oly nehéz
Könnyebbüljön lelkem, s legyen boldog, merész
Taníts meg nevetni, kérlek, úgy szeretném
Napfényes reggelen végre érezhetném…
Taníts mosolyogni, hogy fényt adhassak Neked
Talán mosolyomban, mosolyod megleled
Mert mikor mosolyogsz, könnyeznek a hegyek
S ha mosolyod könnyes lesz, könnyezek majd Veled
Taníts meg zokogni, mert néha sírni könnyebb
Mintha bennmaradnak az elotöro könnyek
Taníts bocsánatra, meg kell még tanulnom
A fájó sérelmeket, hogyan kell fogadnom…
Taníts türelemre, hogy képes legyek várni
Mindenkihez szólni, a szent ügyért kiállni
Taníts belátásra, hogy el tudjam fogadni
Néha szenvedni kell, némán elvonulni…
Taníts tisztán látni és bölcsebben dönteni
Soha nem szeretnék gyarlón ítélkezni
Hogy képes legyek végre minden kínt feledni…
Taníts, nagyon kérlek,…taníts meg szeretni…
Taníts meg a jóra, hogy jobbá tudjak válni
Hogy mosolyogva tudjak az úton veled járni
Taníts meg létezni, hogy boldogabb lehessek
Hogy a könyörgokért holnap valamit tehessek…
Taníts lélegezni, hogy ne legyen oly nehéz
Könnyebbüljön lelkem, s legyen boldog, merész
Taníts meg nevetni, kérlek, úgy szeretném
Napfényes reggelen végre érezhetném…
Taníts mosolyogni, hogy fényt adhassak Neked
Talán mosolyomban, mosolyod megleled
Mert mikor mosolyogsz, könnyeznek a hegyek
S ha mosolyod könnyes lesz, könnyezek majd Veled
Taníts meg zokogni, mert néha sírni könnyebb
Mintha bennmaradnak az elotöro könnyek
Taníts bocsánatra, meg kell még tanulnom
A fájó sérelmeket, hogyan kell fogadnom…
Taníts türelemre, hogy képes legyek várni
Mindenkihez szólni, a szent ügyért kiállni
Taníts belátásra, hogy el tudjam fogadni
Néha szenvedni kell, némán elvonulni…
Taníts tisztán látni és bölcsebben dönteni
Soha nem szeretnék gyarlón ítélkezni
Hogy képes legyek végre minden kínt feledni…
Taníts, nagyon kérlek,…taníts meg szeretni…